14.

Az a különbség köztünk,hogy neked összetörik a szíved és mégis tovább lépsz nekem csak összetörik a szívem..

 

Tudok ütni, rúgni, kitartani, ölni ha kell.. De nem tudom feladni, nem tudom hogyan kell..!

 

TANULD MEG értékelni azt, amid van, mielőtt az élet megtanít értékelni azt, amid volt.

 

Soha nem szabad feladni, még ha reménytelennek is tűnik .

 

Nem az öl meg, hogy ennyire hiányzol, hanem az, hogy tudom, egy nap hamarosan elfelejtesz. 

 

 

Köszönöm, hogy itt voltál nekem, amikor senki más, még ha végül te is kib*szott könnyen itt hagytál.

 

 Emlékszel rám? Én voltam az, aki fogta a kezed végig, aki vezetett téged, amikor elveszve érezted magad, aki melletted volt, amikor senki más. Aki szeretett, és nem várt el cserébe semmit, csak hogy te is szeress. Sosem ítéltelek el. Minden, amit tettem, érted volt. Azt hittem, hogy megérted, hogyan érzek irántad, de most már azt hiszem tévedtem. Szerintem sosem voltam neked elég jó, vagy méltó ahhoz, hogy a tiéd legyek. Azt hiszem túl vak voltál, hogy észrevedd, mit kínálok fel. Csak megbántottál, miattad sírtam, és ellöktél, miközben én minden porcikámmal maradni próbáltam. De nem maradhatok többet. Hogy is maradhatnék, amikor már nem akarsz engem, nincs rám szükséged, vagy nem szeretsz többé? Vagy egyáltalán szerettél valaha? A te boldogságodat mindig az enyém fölé helyeztem, de azt hiszem most az egyszer inkább magamra kellene gondolnom, nem rád. Megérdemlem, hogy boldog legyek. Jobbat érdemlek. Tényleg. 

 

Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már,
Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár,
Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz,
Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az ?

 

Ne mond nekem, hogy nem tudsz mosolyogni! Ha majd hozol orvosi igazolást, hogy “nem-tudok-mosolyogni” betegséged van, és a mosoly az fájdalmas, akkor megbocsájtom a savanyú pofádat! Vagy mégsem..

 

Csak azt akartam, hogy harcolj értem. Én is olyan akartam lenni, akiért érdemes harcolni.

 

 

SZERETLEK még akkor is, mikor megtudnálak fojtani egy kanál vízben!

 

 NEM FOGOK Más kedvéért megváltozni!

 

Köszönöm a szüleidnek, hogy vagy nekem!

 

 ENGEM .. lecserélhetsz, de az emlékeket nem !

 

~A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok..

 

~Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad...

 

Tudom milyen érzés, mikor elveszíted azt akit annyira akartál, és minden amid van romba dől..*